Alig 5 perce tettem le a könyvet, s még nem igazán tudok eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem. Az biztos, hogy nyílt és szókimondó. Kár, hogy sosem fogjuk megtudni, mennyire hiteles.
Ami egyértelműen nem tetszik benne, hogy rólunk, "átlag" emberekről úgy beszél, mintha mindannyian egyformák lennénk, tökéletesen erkölcsön életet élnénk, s nem tudnánk semmit az élvhajhászatról. Pedig szerintem nagyon is sokan vannak közöttünk is, akik tudnának miről mesélni. Alig pár évvel vagyok csak idősebb Szepesi kisasszonytól, így elvileg én is az Ő általa emlegetett Facebook-generációhoz tartozom. Az tény, hogy nem a fővárosban nőttem fel, de nem is egy eldugott kis falucskában.
Abban igaza van Nikolettnek, hogy mi már másképp látjuk a világot, mint elődeink. De - és itt jön a nagy de -, mindenkinek van választása, és maga döntheti el, hogyan szeretne élni. Mi is voltunk fiatalok, mi is buliztunk, éltünk, sok mindent kipróbáltunk. Mi választottuk. De voltak köztünk olyanok, mint az én legjobb barátnőm is például, akik tudtak nemet mondani. A barátnőm a mai napig antialkoholista, soha nem dohányzott, nem drogozott; s így 30-on túl sem érzi úgy, hogy kihagyott volna bármit is.
Oh, s ki ne hagyjuk a könyv egyik lényeges részletét: a sportolókat. Hiszen végeredményben mégis csak róluk szól ez az írás. Nem vagyok megszállott sportmániás - talán csak a Forma 1 jelent kivétel és a motorversenyek -, de mélységesen ledöbbentem azon, hogy mi folyik a színfalak mögött. Hiszen ahogy Nikolett is írja, ezeknek az embereknek a nagy része házas, gyermekeik vannak....
Azt hiszem, nagyon nagyot csalódtam azokban a sportolókban, akik a könyv által bemutatott életformát folytatják. S igen, aki csak egy kicsit is képben van a sport világában, az az olvasó egyértelműen be tudja azonosítani, melyik kajakos, kenus, vívó vagy éppen focista az, akiről Nikolett mesél. Kiábrándító.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése